Az elmúlt két hétben, az előző cikk megírása után valami végre megmozdult a közösségben. Elkezdtem visszajelzéseket kapni, kaptam telefonhívást és egy nagyon kulturált, intelligens vitában is részem volt. Sok nézőpontot ismerhettem meg, ami rendkívül hasznos volt.
Az előző cikk (kronológiai sorrendben előző), a Szokások a west coast swing bulikban 2. Logikailag ennek a cikknek a folytatása, annak ellenére, hogy korábban jelent meg. Tudjátok, mint a Star Wars új részei.
Hallottam olyan történetet, ami egy nagyon zárt közösséget mutatott be (másik műfaj, másik időben), ahova nagyon nehéz volt bekerülni kezdőcske táncosként. Hallottam üldögélő lányok és kevés pihenéshez jutó fiúk véleményét is. Hallottam táncosokat, akik azon háborodtak fel, hogy xy nem táncol velük. És hallottam olyat is, hogy egy-egy tanárnak (nemzetközi rendezvényeken) menekülési útvonalat kell terveznie a parkettről, ha pihenni akar.
Így arra jutottam, hogy az előző cikk folytatása, illetve kiegészítése ebben a témában szükséges, mivel ez a téma sokkal mélyebb és szerteágazóbb, mint gondoltam.
Sokszor nem látjuk mások nézőpontját, vagy nem éppen a nagy képet nézzük. Ahogy egy jó kapcsolatért, úgy gondolom egy jó közösségért is dolgozni kell. Szóval tegyünk érte, hogy a közösség növekedésével megmaradjon legalább olyan jónak a westie közösség, mint amilyen ma!
Megjegyzés: amit leírok itt és úgy általában a cikkeimben, azok nem törvények, nem szabályok, nem végső igazságok, még csak nem is az elvárásaim. Csak a gondolataim, amik remélem hozzájárulnak ahhoz, hogy megmaradjon, erősödjön, javuljon, és nőjön a wcs közösség.
Szóval jöjjön logikai sorrendben az első rész. Ez a cikk:
Hány táncra szól egy felkérés a west coast swing buliban?
Egy felkérés egy táncra szól. A szám végén megköszönjük egymásnak a táncot és rögtön a parketten már folytathatjuk is tovább egy másik partnerrel. Tehát ne várd el a partneredtől, hogy többet fogtok táncolni.
Ha alapjáraton csak egyet táncolunk mindenkivel, akkor a buli összes résztvevője többet fog táncolni. Ha esetleg nem volt olyan jó a tánc valakivel, vagy valakivel nem szeretsz táncolni , akkor sokkal könnyebb elfogadni egy felkérést, ha tudjuk, hogy csak egy táncra szól. Hiszen a bulik rövidek, és lehet, hogy sok más partnerrel is szeretnél táncolni az este folyamán.
Egy kis kiegészítés Ádámtól, amit úgy éreztem legjobb ha átfogalmazás nélkül írok bele:
Ez egy amerikai tánc, ott az a szokás terjedt el, hogy általában mindenki csak egyet táncol egyszerre és automatikusan megy a következő partnerhez. Ez a fajta viselkedés nagyban elősegítette, hogy a WCS közösség gyorsan terjedjen, hiszen a gyors párcserék miatt kevesebben "szorultak a partvonalra", könnyebb volt bejutni a közösségbe, a kezdőbbek is gyorsabban fejlődtek, hiszen több alkalmuk volt haladóbbakkal táncolni. (Balásy Ádám)
Visszakérés
Ahogy az előző cikkben is írtam (ennek a második részében): ritkán, de van olyan, hogy a szóbeli visszakérés csak formalitás, mivel annyira egyértelmű mindkettőtöknek, hogy még egyet fogtok táncolni.
Félreértés ne essék, ne kezdj el jeleket keresni. Ez csak azokkal fog megtörténni, akikkel gyakrabban szoktál táncolni és akiket jól ismersz személyesen is; a barátaiddal. Ha valaki nem közeli barátod, akkor max egyszer illik visszakérni. És egy felkérés egy táncra szól.
Lekíséred a lányokat a parkettről? (kifejezetten nemzetközi rendezvényekre vonatkozóan)
A lányt lekísérni a parkettről udvarias dolog, de sokszor nem praktikus, hiszen a többiek is a parketten keresik legtöbbször a következő partnert. Mire lekíséred, már elkezdődött a következő zene, és sokan már párt is találtak arra a számra.
Elkezdhettek lesétálni együtt, egy irányba, miután megköszöntétek a táncot egymásnak, de ne ragaszkodj a kézenfogva kísérgetéshez. Így a lányokat könnyebben felkérhetik, vagy ők felkérhetnek valakit, mielőtt elhagynátok a parkettet.
Beszéd tánc közben
Ennek nincs hatása a közösségre, de felmerült többször is már.
A parkett szélén lehet beszélgetni, tánc előtt és után is lehet beszélgetni. Tánc közben sokan nem szeretnek beszélgetni, mert elvonja a figyelmet a többi (non-verbális) kommunikációs csatornáról, és a tánc sínyli meg.
Ha a partnered beszélget tánc közben és te nem szeretsz, akkor nyugodtan kérd meg, hogy folytassátok a beszélgetést tánc után, mert szeretnél rá figyelni tánc közben. Meg fogja érteni.
Kedvenc szám, kedvenc partnerrel
Illik-e visszautasítani egy felkérést vagy egy második táncot, amikor meghallod a leg-leg-legkedvencebb zenédet, amihez talán érzelmek vagy közös élmények is kötnek valakivel?
Igen. De légy nagyon udvarias, magyarázd el két tőmondatban, és biztosítsd arról is az illetőt, hogy visszatérsz egy szám múlva. És mindenképpen térj vissza hozzá.
Mikor érkezel buliba?
Én már 10 éve se értettem, hogy miért tolódott ki a szórakozóhelyeken a bulik igazi kezdete. A kapukat megnyitották már 8-kor vagy korábban, de a nagy buli csak 11-kor kezdődött. Aztán éjfélkor. Aztán 1-kor. És egy ponton azon kaptam magam, hogy éjfélkor még el se indultunk.
Azt látom a west coast swing bulikban is, hogy egyre később érünk le. Szerencsére 1-kor vége van a bulinak, így 11 körül azért “kénytelen” mindenki megérkezni. De mi lenne, ha legkésőbb 10-kor kezdenénk a bulit (van óra előtte, így pénteken nem lehet korábban), és így sokkal többet tudnánk táncolni sokkal több emberrel?
Londonban sok buli vasárnap délután van pl. négytől este nyolcig vagy kilencig. Én nagyon szerettem, hogy buli után még volt időm csinálni valamit, akár éjfél előtt ágyba kerülhettem, és nem aludtam át a fél napot.
Ez csak eszembe jutott így a végére. Kíváncsi vagyok kinek mi a véleménye, preferenciája ezzel kapcsolatban.
Kommentit