top of page
Writer's pictureLevente Friesz

Információ, amit nem vihetsz még haza

Ha még nem vagy képes meghallani, nem viheted hazaAz információt, ami túl magas a jelenlegi tudásodhoz, azt meg se fogod hallani. Olyan, mintha más frekvencián szólna, mint amit képes vagy meghallani. Mindegy hányszor hangzik el, akár több tanártól is, többféleképpen, egyik füleden be, a másikon ki. Elveszik a többi információ között, amiket már képes vagy megérteni vagy legalább felfogni. Persze idővel elkezd megragadni, de többször kell hallanod.

Ha nem hangzik el órán, nem viheted hazaOlvastam egy nagyon érdekes és hasznos könyvet, ami az emberi viselkedésről szólt. Egy Steve Peters nevű professzor írta. Arról szól a könyv, hogy a viselkedésünkért agyunk három része felelős: a frontális, a limbikus és a parietális lebeny. Ha ilyen stílusban írta volna a könyvet, akkor nem hogy nem fogtam volna fel egy szót se a könyvből, de el se olvastam volna. A fenti három szót is úgy kellett kigugliznom, mert nem emlékeztem rájuk. A következőre viszont emlékszem: A fejünkben három erő dolgozik. Néha együtt, néha egymás ellen: az ember, a rettentő erővel bíró kis csimpánz és az embernél szintén erősebb számítógép. A csimpánz érzelmek alapján hoz döntéseket, az ember pedig logikával és tényekkel dolgozik…

Fokozatosan!Fontos megértened, hogy fokozatosan tanulunk, mivel máshogy nem lehetséges egy összetett mozgás elsajátítása. Néha ezt elfelejtjük, pedig minden mást is így tanulunk. A könnyűtől a nehéz felé, az egyszerűtől az összetett felé haladunk. Ha szeretnél egy csavart hátraszaltót ugrani, de nem tudsz még bukfencezni sem, akkor nyílván nem a szaltónál fogod kezdeni. Legalábbis remélem. De nem csak a tanulás folyamatos, hanem a megértés is. Ha mondjuk hetek óta keresel már egy érzetet és az ötödik hét harmadik napján megtalálod, azt nem abban a pillanatban találtad meg. Nem is aznap, nem is azon a héten, hanem a hetek leforgása alatt. Ahhoz az érzethez nem feltétlenül az utolsó tanár szájából elhangzott egy-két tipp segített, hanem az előtte hallott másik 6-7 tipp is.

A legfelső, legutolsó lépcsőfokra érted meg teljesen. Hogy fogsz odaérni? Haladhatsz lépcsőfokról lépcsőfokra, ugrálhatsz kettesével, akár szelheted hármasával is, de rá kell lépned sok-sok lépcsőfokra, ha végül fel akarsz érni az utolsóhoz.Ha a fokozatos tanulást és megértést nem tudatosítod magadban, akkor west coast swingben is érhetnek csalódások. Csalódhatsz magadban, a tanárodban, a tananyagban, a fejlődésedben. Végszó Ha nem értesz egyáltalán egy mozdulatot, érzetet vagy figurát, amikor még új, ne add fel! A megértéshez nem csak időre, többfajta tanári tanácsra és nyomravezető jelre van szükséged, hanem gyakorlásra is. Nagy fontos, hogy csináld. Csináld, még ha nem is érted, hogy mit kéne érezned. Élvezd a "nem értem" és "értem" közötti részeket is, és bonts pezsgőt, vagy ünnepeld, ahogy ünnepelni szoktál, amikor már teljesen megértettél valamit. És ne feledd, még ha egy szempillantásnak is tűnik egy mozdulat megértése, nem történhetett volna meg, ha nem  próbáltad volna annyit és hallottad volna a sok-sok tippet korábban. Légy hálás minden tippért, amit kaptál, minden félresikerült próbálkozásért és erőfeszítésért, amit korábban beletettél és ünnepeld hosszan, amikor sikerült. Valaminek a megértése, elsajátítása sosem egy pillanat, még ha úgy is tűnik.

Comentarios


bottom of page