top of page

Halálra untatod a lányokat?

Egy leader szemszögéből

A legtöbben attól félünk, hogy nem tudunk elég érdekes figurát vezetni és unatkozni fognak a lányok. Ez hatványozottan igaz, amikor még csak 8-10 figurából áll a palettánk és még egyáltalán nem tudunk zenét táncolni.

Mivel a leadernek előre kell terveznie, ezért sokkal inkább tudatosul benne, hogy milyen figurákat vezet. Címkéket is akasztunk rájuk, ezért könnyen számon is tartjuk azokat. Jön a whip. Most táncolok egy underarm turn-t. Uh, már megint whip jön. Már az előző figura végén tudod, készülsz rá, hogy milyen figura lesz a következő.

Hányszor hallottad már ki lányok beszélgetéséből és hányszor mondták már neked, hogy…

  1. Túl kevés figurát vezetsz!

  2. Unalmas veled táncolni, mert minden második figurád underarm turn.

Majd egy évtized alatt egyszer sem hallottam ezeket a panaszokat, pedig sokszor éreztem régebben én is azt, hogy unatkozhat a lány, mert “már megint egy whip-et vezetek”. És tanárként sem hallottam soha ehhez hasonló panaszokat.

Egy follower szemszögéből

Followerként nem figurákat táncolok, hanem irányokat és lendületeket követek. Az a legkevésbé sem érdekel, hogy milyen figura következik éppen. A figurák nevét pedig csak azért tudom, mert tanítom ezt a táncot, de ennek ellenére se regisztrálja az agyam a figurákat tánc közben úgy, mint amikor leadert táncolok.

...a follower west coast swingben irányt és lendületet követ

Tánc közben el vagyok foglalva a követéssel, a zenével, a variációimmal, és hogy mindezt jó kapcsolatban tegyem. Irányokat és lendületet követek, nem figurákat.

Followerként csak akkor jövök rá, hogy éppen whip-et vezettél, amikor már vége van a figurának. És akkor sem veszem nyilvántartásba, mert a leaderre figyelek és az éppen induló mozdulatra. Arról nem is beszélve, hogy ha indításkor whipnek is tűnik, lehet abból a végére még valami egészen más is.

Akkor kezdek a figurákra gondolni, amikor nem egyértelmű a vezetés.

Ha nem egyértelmű, hogy elindítottak-e vagy nem egyértelmű az irány, akkor elkezdek találgatni, hogy vajon melyik figura lesz ez, merre kell mennem? Ilyenkor feltűnik, hogy már megint egy whip-et akart volna vezetni a leader.

A lányok a pontos, jó vezetést sokkal többre tartják, mint a bonyolult figurákat.

De a cool figuráimat imádom!

Azt hallottam lányoktól és át is éltem followerként, hogy van, aki nagyon érdekes figurákat vezet. Nagyszerű, ha bonyolultabb figurákat is tudsz vezetni, de csak akkor fogják pozitívumként felhozni, ha jól is vezeted.

Abban viszont biztos lehetsz, hogy a rossz technikával vezetett whip vagy szuper cool figura egyaránt negatívumként lesz emlegetve. Ezzel szemben a jól vezetett alapoknak és “unalmas” figuráknak, mint az egyszerű forgatások, fold-ok és becsavar-kicsavar figurák, nagyon fognak örülni a lányok.

Főleg igaz ez napjainkban, amikor a lányok is már egyre inkább be tudnak csatlakozni a vezetésünkbe (haladó+ szinten), feltéve, ha jó a vezetés-követés, azaz a kommunikáció.

Egy bonyolult, cool figura nagy élmény a leadernek. És jó vezetéssel a follower is osztozhat ebben az örömben.

Az igazi mumus

Szóval unalmas, ismétlődő figurákra panaszkodó lányokat nem tudok felidézni egyet sem. Másfajta panaszokat viszont sokkal többet hallok nap mint nap az óráimon és hétköznapi táncos csacsogásban is.

  1. Nem érzem, hogy elindítana! (Nem tudja használni a talajt, a megfelelő izmokat…)

  2. Nagyon rángat az a srác! (Nem testből indít, túl nagy szerepet játszik a karja a vezetésben)

  3. Tök jó, csak vezess egy kicsit határozottabban! (Nem érti pontosan a west coast swing alapjait)

Hallottad már ezeket a mondatokat? Talán mondták is már neked? Én sokat hallottam már, sőt nekem is mondtak már hasonlót. A lányok azt mondják, amit éreznek (de ezek mögött a leader technikai hiányossági húzódnak meg).

Sokat beszélek az óráimon a lépések mellett a vezetésről és követésről, mert a jó kapcsolat óriási élményt ad a táncban. A lányok díjazzák a pontosan és jól vezető fiúkat, a fiúk pedig a jól követő, türelmes lányokat.

Fiúk! Ha belegondoltok, hogy honnan ered a jó vezetés, akkor hamar rájöttök, hogy a saját testetek mozgatásából. 

A te tested mozgása fogja megmozdítani a lányt. Legyen az a tested távolodása a lánytól vagy rotáció, de ha te ügyesen tudod mozgatni a testedet, akkor a lányoknak sokkal nagyobb öröm lesz a követés.

Ha szeretnél jobban vezetni, ráadásul jobban kinézni tánc közben, akkor dolgozz magadon! Tanuld meg használni a talajt, dolgozz a lépéseiden, a ritmikáidon és találd meg a legfontosabb izmokat. Ezt szóló órán tudod a leghatékonyabban elérni.


A tanulság

Ha leaderként féltem, hogy unalmasan vezetek, de followerként egyáltalán nem találom unalmasnak még a kezdőket sem, és a followereket sem hallom panaszkodni a fiúk unalmas figura-palettájáról, akkor itt egy paradoxonnal állunk szemben.

Fiúk, a félelmeink, hogy unalmasnak találják a lányok a figuráinkat, csak kényszerképzet. A figuráinkat mi magunk unjuk, nem a lányok!

A lányok tesvezetésre és pontos vezetésre vágynak, nem egy újabb nyakatekert figurára. Habár ez utóbbi érdekesebbé teheti a táncot, ha helyes technikával, megfelelő módon vezetik. De próbáltál már zenét táncolni? Eltérni az alap ritmikáktól? Kontrasztot vinni a táncodba? Kérdezz-feleleket játszani a lánnyal tánc közben?

bottom of page